A magyar választási rendszer 2011 óta egy egyéni körzetre súlyozott rendszer, ahol 106 egyéni körzet és 93 listás mandátum van. Az egyéni körzetekben az nyer, aki a legtöbb szavazatot kapja, akkor is, ha ez csak relatív többség, de a választók kisebbsége. Emiatt önmagában az országos százalékokból nem lehet megmondani, hogy egy pártnak hány képviselője lesz.
Mondok szélsőséges esetet: van három párt 34-33-33 százalékos mindenhol egyforma támogatottsággal, akkor az első párt megnyeri mind a 106 körzetet, lesz 106 képviselője, és listán a 93 hely úgy oszlana el, hogy ~31-31-31 hely jutna mindegyiknek, így az első párt kapna 106+31=137 mandátumot, a másik kettő pedig párt 31-31 mandátumot. Így lesz bő kétharmada egy olyan pártnak, amelyiknek éppen csak egy kicsit több támogatottsága van, mint egyharmad. És így lesz egyharmadnál is kevesebb képviselője két olyan pártnak, amelyeket együtt amúgy a nép kétharmada támogat!
Figyelem: a számolás nem veszi figyelembe se a győzteskompenzációt, se a töredékszavazatokat, hogy átláthatóbb legyen elsőre.
A valóságban listás mandátumok kiosztása nem tisztán arányos, mert nemcsak a listás szavazatok számítanak, hanem a vesztes jelöltek szavazatai és a győztesek többletszavazatai is bekerülnek a rendszerbe, mint töredékszavazat és győzteskompenzáció. Ez azt jelenti, hogy aki sok egyéni körzetet nyer és azt nagyobb különbséggel nyeri, az a listán is előnybe kerül, ráadásul a d’Hondt módszer miatt a kis pártokat bünteti a választási rendszer.
Ha indulna 9 párt és az első párt vinné el 20 százalékkal az összes egyéni körzetet, a többi nyolc egységesen 10 százalékot kapna, akkor az első pártnak lenne 106 egyéni képviselője, kap győzteskompenzációt is (mert 10 százalékkal vezet a második jelölt előtt), illetve a d'Hondt módszer miatt végül lenne még 15 mandátuma, összesen 121, ami több mint 60 százalék, de nem kétharmad, pedig csak 20 százalék a támogatottsága. A többi 8 párt meg osztozna a maradék 78 mandátumon és lenne 8-11 képviselőjük a parlamentben.
Elméletben előfordulhat, hogy egy párt viszonylag alacsony országos támogatottsággal is többséget szerez, ha sok körzetet nyer meg relatív többséggel. Az is elképzelhető, hogy egy párt minden egyéni körzetet megnyer, és így önmagában többségbe kerül akkor is, ha listán gyengébb. Mint látható, rendszer logikája miatt akár 20 százalék körüli támogatottsággal is lehetne abszolút többséget szerezni, ha a többi szavazat több szereplő között oszlik meg, bár ez a valóságban szélsőséges helyzetet feltételez.
Az egyéni körzetek súlya ezért rendkívül meghatározó. A listás mandátumok korrigálnak valamennyit, de nem teszik arányossá a rendszert. Emiatt a választás kimenetele nagyrészt azon múlik, hogy ki tud több körzetet megnyerni, nem pedig azon, hogy országosan kinek hány százaléka van, ráadásul a győzteskompenzáció brutálisan segíti azt a pártot, amelyik egyéni körzetet nyer.
Mondok szélsőséges példát újra: van A és B párt; az A párt kapja az összes listás szavazatot, a B párt kapja az összes egyéni szavazatot, akkor a B párt kap 100 százaléknyi győzteskompenzációt, ami miatt hiába nem kapott listás szavazatot, kap 46 mandátumot listán, és neki lesz 106+46=152 képviselője, míg A párt csak 47 mandátumot kap listán.
Az 5 százalék alatti pártokra adott listás szavazatok nem hoznak mandátumot, az egyéni körzetekben pedig ezek a szavazatok nem járulnak hozzá győzelemhez. Több szereplő indulása egy körzetben könnyen szétoszthatja a szavazatokat, és így olyan jelölt is nyerhet, aki mögött nincs abszolút többség. Az elveszett szavazatok egyéniben azt a pártot segítik, amely messzebb van a kis pártra szavazó értékrendjétől. Az Mi Hazánkra leadott szavazat a Tiszát erősíti; a DK-ra és az MKKP-ra leadott szavazat pedig a Fideszt. A Mi Hazánk szavazók másodlagos pártpreferenciája a Fidesz; a DK és MKKP szavazók másodlagos pártpreferenciája a Tisza; gyakorlatilag jelenleg az EU vagy Oroszország a törésvonal.
Mondok példát, van öt egyéni jelölt, 45% Fidesz, 45% Tisza, 3% MKKP, 2% DK és 5% MH; így akár pár szavazat dönti el, hogy melyik párt viszi el az egyéni körzetet. Ha az MH nem indul, akkor ~4% átszavaz a Fideszre és a vége az lesz, hogy a Fidesz biztos fölénnyel megnyeri a körzetet, az MH indulása így a Tiszának kedvez, mert elvesz szavazatokat a Fidesztől. Ha nem indul az MKKP és a DK, akkor ~3% átszavaz a Tiszára, a Tisza nyeri a körzetet biztos fölénnyel, az MKKP és a DK indulása a Fideszt erősíti, mert elvesz szavazatokat a Tiszától.
Összességében ez nem egy arányos listás rendszer (mint például a szlovén vagy a holland választási rendszer), pedig sokan így gondolnak rá, ezért időnként feljön, hogy országos ennyi-és-annyi százalékos pártszimpátia esetén így-vagy-úgy alakul az eredmény, pedig az egyéni körzetek döntenek alapvetően, és ez mellé az egyéni körzet győztese felülreprezentált lesz. Ha valaki ezt megérti, akkor azt is látja, hogy a választás valójában a körzetek szintjén dől el, és az országos százalékok önmagukban félrevezetőek lehetnek.
Röviden: a magyar választási rendszert egyéni körzetekben lehet megnyerni és a győztes mindent visz. Tessék már végre ezt megjegyezni. Ráadásul a Fideszt imádja a választási matek, mert saját magára szabta, ahhoz, hogy a Tiszának (vagy bármilyen más ellenzéki tömbnek) többsége legyen, kb. 3-5 százalékkal több szavazóra van szüksége. A Fidesz-biztos körzetek ráadásul kisebbek, így egy ott élő szavazó sokkal nagyobb súllyal szerepel a rendszerben, mint egy nagy körzetben, ahol sokkal biztosabb Tisza többség van.
Ezen túl “gerrymandering” is történt, vagyis az egyéni választási körzetek olyan átszabása, amivel egy kisebbségben lévő párt több egyéni körzetet tud elvinni azzal, hogy átszabja neki kedvező határokra a körzeteket, így nyerni fog akkor is, ha amúgy nem ő a többség. A Fidesz több ilyen módosítást eszközölt, nem részletezem, hogy melyik körzetet hogy rajzolták át.
