személyes

magyar

Vasárnapról hétfőre

Kemény másfél nap volt, 30 óra, 4 óra alvással… 😀 Tegnap reggel ötkor kelés, összekészülés, a Tisza-pultot kitettük úgy, hogy három szavazókört is tudjunk gyalog figyelni, háromnegyed hatkor már kinn voltunk, kiraktuk az összes mörcsöt, amink csak maradt, hogy lehet mindent vinni. Fél hétkor gyors csapatfotó a képviselő jelöltünkkel, helyi lakos, szavazott és ment is […]

magyar

A választási rendszerről…

A magyar választási rendszer 2011 óta egy egyéni körzetre súlyozott rendszer, ahol 106 egyéni körzet és 93 listás mandátum van. Az egyéni körzetekben az nyer, aki a legtöbb szavazatot kapja, akkor is, ha ez csak relatív többség, de a választók kisebbsége. Emiatt önmagában az országos százalékokból nem lehet megmondani, hogy egy pártnak hány képviselője lesz.

magyar

Ledőlt

Idehallgass: az egész királyság az én művem. Amikor nekikezdtem, mindenütt csak mocsár volt. Mondta is a többi király: a bolond épít ide várat. Én mégis felépítettem, hogy megmutassam nekik. De elnyelte a mocsár. Tehát építettem újat. Az is elsüllyedt. Építettem egy harmadikat: az leégett, összedőlt, aztán süllyedt el. De a negyedik, az megmaradt. Ez az,

magyar

Én azt szeretném

Én azt szeretném, hogy egy olyan országban éljünk, mint például Szlovénia. Nincsenek messze, szomszéd ország, de szinte semmit nem tudok a politikájukról, nem hallatszik ide, nem hallatszik ki. Nem tudom fejből, ki most a miniszterelnökük, azt sem tudom, ki a külügyminiszterük, nem tudom, hogy jobbos vagy balos-e, és azt sem érzem, hogy rendszeresen szembe jönne

magyar

Hogy segíts a pultozóknak

Több hónapja nyomjuk a pultozást, és mint “veterán” pultozó, gondoltam összeírok pár gondolatot, hogy tudsz segíteni ebben a pult másik oldalán, illetve mesélek kicsit a hangulatról is. Röviden: ha nincs senki a pultnál, menj oda és beszélgess; ha sokan vannak, akkor köszönj el és hagyj helyet másoknak is beszélni. A pultozásnak két fő oka van: Van

magyar

A kerti mindenes tároló II

Pár hete felépült a kerti mindenes tároló, ahol a koncepció az volt, hogy majd jól körbe rakom tűzifával, és a tűzifa majd ott fog az eresz alatt száradni, mielőtt kenyérsütéshez vagy hobbi-fűtéshez felhasználom. Amíg pedig szárad, addig a száradáson kívül az esőtől védi a kerti mindenes tároló mindenét, a fának nem árt egy kis eső,

magyar

A kerti mindenes tároló

Egy ideje érett már, hogy a kertben legyen egy mindent-is-tároló építmény, ami főképp az esőtől védi a különféle kerti cuccokat, mint a fűnyíró, az ásó, a kapa, a nagyharang, a gereblye; a különféle karókat és paradicsom futtató kereteket, meg minden egyebet, ami a kertben vagy szanaszét van “tárolva” jelenleg, vagy jobb híján benn a házban,

Scroll to Top