Érdekes élmény olyan emberekkel találkozni, akikkel eddigi életem negyedét töltöttem el, s mégis egy fél élet választott el tőlük… 15 év alatt az emlékek fakulnak és az emberek változnak, most pont kétszer annyi idősek vagyunk, mint amikor elballagtunk az általános iskola utolsó osztályából. Ugyanis osztálytalálkozónk volt, aki még nem találta volna ki.
Persze mindenki megváltozott, amikor kiszálltam a kocsiból és láttam egy embercsoportot az étterem kerthelyiségében, s mikor hallottam a “Ki ez? Te ismered? Biztos valakit hozott!” suttogásokat, akkor már tudtam: nem tévedtem el. Nem tagadom, volt, akit egyáltalán nem ismertem meg, ugyanakkor szép számban volt, akit megismertem (hála az IWIW portálon szereplő képeknek)…
Kellemes meglepetés volt, hogy fiatalos osztályfőnökünk kezéből előkerült a végzős naplónk, amely a 8/C osztályt takarta. Edit nénivel ittunk egy szárazpertut már a körbeköszönések első percében, így nem maradt senkiben szorongás a beszélgetések közben. No, a névsorolvasásnál már mindenkinek az arcához sikerült nevet társítanom, az osztályfőnökünkről pedig meg kellett állapítanunk, hogy nem fogta meg annyira az idő, mint minket, akik felett igencsak elrepült az idő vasfoga.
Sajnos (szerencsére?) nem volt alkalmunk a feszült csöndben hallgatni 15 év életpályáját, ugyanis a később érkezőkre annyit vártunk, hogy közben mindenki minimum ötször elmesélte élete nagy fordulatait és ballépéseit. Egyedül Smelka Sanyi életrajzát hallgattuk meg Edit néni tolmácsolásában.
Érdekes volt hallani, hogy ki milyen életpályát futott be, merre dolgozik, merre él, család, gyerekek… elvileg – így a harminc felé – mindannyiunknak több gyerekének kellene lennie, gyakorlatilag fele annyi gyerek se született, mint ahányan megjelentünk… bár van már háromgyerekes apuka is közöttünk…
Az első egy-másfél óra elteltével mindenki felbátorodott, a suttogást és a csöndes nézelődést felváltotta a hangos kacagás, élcelődés, s éjfél felé már egészen érdekes poénok röpködtek a levegőben. Éjfél közeledtével a fáradtság vett erőt a csapat nagy részén, a bulizósabb tábor bevetette magát az éjszakába, a csöndesebb tábor szedte a sátorfáját és hazament pihenni.
Köszönöm mindenkinek a meghívást… 🙂
