politika

magyar

Az új év margójára

Dolgos munkáséveim elején tanítottam szövegszerkesztést több éven át, s elszántan igyekeztem a diákság bizalmát lerombolni az elterjedtebb szövegszerkesztő programokba épített helyesírás-ellenőrzővel szemben. Nem sikerült még kinyomoznom, hogy az angol spell checker kifejezés miért lett a magyarban bővebb értelemben használt helyesírás-ellenőrző, mivel a programok sajnos nagyon kevéssé értik azt, amit leírunk: a spell elütést, betűzést, betűrendet […]

magyar

Maradok

Átgondoltam… Az utóbbi egy hónapban magam elé húztam a magánnyugdíjpénztár által küldött egyenlegértesítőket, elolvastam a törvénytervezetet, elolvastam a törvényt, átgondoltam a demográfiai helyzetet és mozgási irányokat, s úgy döntöttem, hogy maradok. Bővebben… A döntés után kaptam pár visszajelzést, hogy felelőtlen és átgondolatlan lépés volt, hiszen az állami nyugdíj teljesen biztos, az új adórendszer pedig majd

magyar

Kettős mérce

Matolcsy György bejelentette: aki a (korábbi) kötelező magánnyugdíjpénztári rendszerben marad, s erről nyilatkozik, az a jövőben a munkaadója által befizetett 24 százalékos nyugdíj-járulék utáni összegből, azaz a 70 százalékot kitevő szolidaritási nyugdíjból már nem részesedik, csak az önmaga, azaz a munkavállalók által fizetendő 10 százalékos járulék lesz a számláján. (forrás: mti) E sorokat olvasva olyan

magyar

Éles tesztüzem

Összeomlott a tűzoltók új riasztási rendszere… A tűzoltóság szerint ez csak tesztüzem volt, az Erőgazdálkodási és Riasztási Információs Rendszer (ERIR) új változatát hivatalosan kedden helyezték üzembe. Egyébként – szokás szerint – annyi történt, hogy a győztes cég megnyerte valamilyen “oknál” fogva a munkát, amelyet azonnal kiadott valamelyik projektcégének, a projektcég kiadta a megszokott fejlesztő cégének,

magyar

Az SzJA csökkentésről

Sok embertől hallottam vissza, hogy jövőre nagyon jó lesz mindenkinek, mivel az SzJA csökkentés mindenkire érvényes. Akit érdekelt a dolog, az utánaolvasott a hatásoknak, én is ezt tettem, megrágtam jól, hogy emészthetőbb legyen… így legalább rajtam kívül más is gondolkodik a dologról… Az SzJA csökkentés alapja az egykulcsos személyi jövedelem adózás, amelynek az a lényege,

magyar

Megszűnik az APEH

Kaptam egy levelet tőlük – elektronikus formában ügyfélkapun keresztül: Ezúton tájékoztatjuk, hogy a 2009. évi személyi jövedelemadó meghatározott részének 1%-áról szóló 2010. évi rendelkezésében megjelölt, az Szf. tv. 4. §-ába sorolható (civil) kedvezményezett részére az átutalást az adóhatóság teljesítette. Válaszoljak nekik, hogy köszönöm, amire ők válaszolnak, hogy ők köszönik? Remélhetőleg kiküldik még hárommillió adózónak papíron

magyar

A mai nap margójára

Nagy nap volt a mai – ritkán politizálok, de most kivételt kell tennem. A mai nap vita volt a parlamentben a 98 százalékos különadó kapcsán, amelyet részben alkotmányellenesnek ítélt az alkotmánybíróság, bár a kormány igyekezett megágyazni a törvénynek augusztus 11-én: A közterhek viselésére szolgáló forrásokból, valamint az állami vagyonnal gazdálkodó, illetve az állam többségi tulajdonában

magyar

Reloaded

A két éve bezárt blogomat – illetve annak értelmes bejegyzéseit és megjegyzéseit – átmigráltam a Confluence oldalam alá, mivel az elmúlt két év nem volt arra elég, hogy az újraírt JavaForum 2.0 portál motorhoz vadásszak és/vagy írjak egy blog portletet… dehát lustaság fél egészség, nem kell mindent újra megírni… 🙂 Az utolsó bejegyzés óta három év

Scroll to Top